Öntözéstechnika – egy kis áttekintés

Magyarország éghajlata nagyon változatos, mivel az óceáni, a kontinentális és a mediterrán éghajlat váltakozva érvényesül. Ezen klímatípusok bármelyike előtérbe kerülhet, ezáltal kialakítva a változatos éghajlatot, melyet befolyásol az ország domborzata is. Számunkra azonban a legfontosabb információ a csapadék alakulása. Magyarországon a csapadék mennyisége 500 és 800 mm között váltakozik, ami nagymértékben függ a domborzati viszonyoktól. A problémát az okozza, hogy ez a csapadékmennyiség nem egyenletesen oszlik el az év során, hanem ennek a mennyiségnek a nagy része a téli és a tavaszi időszakban hullik.
A nem folyamatos csapadékeloszlás következtében, valamint, hogy ez a csapadékmennyiség nem fedezi a növények igényeit, alakult ki az öntözés. Az öntözés fontossága nem csökkent az évek előrehaladtával – sőt a klímánk alakulása mellett úgy tűnik, hogy egyre nagyobb szükség lesz rá. Az öntözés technikája folyamatosan fejlődik, aminek következtében csökken a befektetett energia mennyisége, és nő az öntözés hatékonysága. Ennek a fejlődésnek az eredménye a magánkertekben az automata öntözőrendszerek megjelenése és egyre nagyobb elterjedése.
A víz fontossága minden élőlény számára nélkülözhetetlen. A mindennapi életünkben hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, mivel természetesnek vesszük, hogy van. A kertet élő és élettelen dolgok szépen megkomponált együttese alkotja. A kert élő részeinek fontos a megfelelő mennyiségű vízhez való hozzájutás. DE nem csak az a fontos, hogy legyen, hanem sokkal fontosabb, hogy akkor legyen, amikor kell, és annyi legyen, amennyire szükség van. Erre a legjobb megoldás egy automata öntözőrendszer kiépítése.

A következőkben bemutatjuk, hogy egy automata öntözőrendszer milyen előnyökkel jár Önnek.

Miért jó nekem az automata öntözőrendszer?

A mai felgyorsult világunkban mindenki időhiánnyal küszködik. A kerti öntözés egy kisebb kert esetében is legalább fél órás napi feladat. Egy nagyobb kert esetében pedig ez akár órákban is mérhető. Egy automata öntözőrendszer kiépítése napi szinten időt és energiát takarít meg számunkra.
A következő fontos szempont, ami mindenképpen az automata öntözőrendszer mellett szól, az a hatékonysága. Slaggal vagy öntözőkannával történő öntözés esetén folyamatosan oda kell figyelni, hogy a kert minden területe megkapja a megfelelő mennyiségű vizet. Figyelni kell arra is, hogy ne legyenek sem alulöntözött, sem túlöntözött területek, valamint ne maradjanak ki részek. Ilyen gondok egy jól beállított automata öntözőrendszer esetében nem fordulnak elő.
Az automata öntözőrendszer további előnye, hogy szinte láthatatlan. Nagyon fontos része a kerteknek, még sincs a középpontban. Olyan, mint egy jó háttérmunkás: nélkülözhetetlen a feladata, de nem ő van a rivaldafényben.
A kényelmi funkciót kibővítve további előnye az automata öntözőrendszernek, hogy akkor is elvégzi a feladatát, amikor a kert tulajdonosa a jól megérdemelt pihenését tölti.
És végül az automata öntözőrendszer leglátványosabb előnye, hogy a rendszeres és folyamatos vízellátásának köszönhetően szebb és üdébb kertet varázsol a ház köré.

Spay szórófej működés közben
Vissza

Miért jó a kertemnek, a növényeimnek egy automata öntözőrendszer?

Az automata öntözőrendszer előnyeit nem csak a tulajdonos, hanem a kertje is élvezni fogja. Az önműködő rendszernek köszönhetően a kert növényei és gyepfelületei a legideálisabb időben kapják meg a szükséges vizet.
A legideálisabb öntözési idők azok a napszakok, amikor a párolgás mértéke alacsony, így a kijuttatott víz nagy része valóban eljut a növényekhez. Ezek az időszakok a kora hajnali órák valamint a késő délutáni/esti órák.
Az automata öntözőrendszer másik előnye, ami előnyére válik a kertjének, hogy az összes öntözési módszer közül itt a legegyenletesebb a kijuttatott víz mennyisége a teljes kertbe.

Öntözőrendszer indítás füvesítés után
Vissza

Mennyibe kerül egy öntözőrendszer kiépítése?

Az automata öntözőrendszer árát csak a kert felmérése és az adott körülmények (vízhozam, víznyomás) pontos ismerete után lehet meghatározni. Minden esetben helyszíni felmérés szükséges, amit díjmentesen végzünk. Ha felmérés nélkül kap ajánlatot, azt mindig kezelje fenntartásokkal.
Tévhit, hogy minél nagyobb a kert, annál drágább az öntözőrendszer. A kert méreténél sokkal fontosabb szempontok vannak, amik meghatározzák az öntözőrendszer árát. Többek között:

  • kell-e nyomásfokozó szivattyú,
  • hány zóna kiépítése indokolt, mennyire tagolt a kert,
  • milyen szórófejekre van szükség,
  • kültéri vagy beltéri automatika beszerelésére van lehetőség...
Öntözőrendszer építése
Vissza

Mennyi vizet fogyaszt az automata öntözőrendszer?

Az automata öntözőrendszer fogyasztása csak a kert felmérése utána kalkulálható, mivel ez több tényező együttes függvénye. Ami viszont tény és kijelenthető, hogy egy automata öntözőrendszer minden más öntözési rendszerhez képest gazdaságosabban látja el a feladatát.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ez csak olyan esetben figyelhető meg a számlákon, ha előtte is folyamatosan és megfelelő vízmennyiséggel történt a kert öntözése.

MP rotator fúvóka működés közben
Vissza

Összefoglalásként 10 ok, hogy miért érdemes automata öntözőrendszert választani a kertünk öntözésére:

  • Egy jó öntözőrendszer időt takarít meg
  • Egy jó öntözőrendszer energiát takarít meg
  • Egy jól beállított öntözőrendszer hatékony (vízfelhasználás)
  • Egy jó öntözőrendszer a kertben kényelmet biztosít
  • Egy jó öntözőrendszer szinte láthatatlan
  • Nem igényel felügyeletet (akkor is teszi a dolgát, ha ön éppen nem tartózkodik otthon)
  • Egy jó öntözőrendszertől szebb, üdébb a kert
  • Egy jól beállított öntözőrendszer akkor öntöz, amikor kell
  • Egy jól beállított öntözőrendszer annyit öntöz amennyi szükség
  • Egy jó öntözőrendszerrel pénzt takarít meg

Ha úgy gondolja, hogy önnek is szüksége van a kertjében automata öntözőrendszerre, akkor a Kapcsolat menüpontban felsorolt lehetőségek egyikén keresen meg bennünket!

Vissza